De már én is túlzással indítok, mert konkrétan csak egy filmet kívánok megnevezni, melynek egy párbeszéde kísértetiesen emlékeztet a mostani belpolitikai helyzetre. A dialógus a kormányzó és kampánymenedzsere között zajlik, a választási dömping idején.
– Támogatjuk az oktatást, egyenlőséget teremtünk, szakmát adunk a fiataloknak és megakadályozzuk, hogy eladósodjanak a diákhitel révén. – Olvassa a kormányzó
– Mindez remek, de legyen kötelező és ne önkéntes. – Mondja a kampánymenedzser.
– Ez népszerű lesz. – Ironizál a kormányzó.
– Kötelező. Aki betölti a tizennyolcadik évét vagy leérettségizik, két évig szolgálja a hazáját, akár a seregben, a békehadtestnél, vagy ültessen fákat, kit izgat? Cserébe kifizetjük az egyetemi tandíját. … Az benne a szép, hogy aki betöltötte a tizennyolcat vagy nagykorúsított, mind benne van. Miért is ne?
– És a többiek?
– Nem szavazhatnak. Túl fiatalok. Nagy kár.
Az alábbi szöveg a The Ides of March (A hatalom árnyéka) című 2011-es filmből vett idézet. A film egy választási kampányról szól, ami kezdetekben még nagyon prímának tűnik, de nincs olyan, hogy nem üt be a szar, ezért a dolgok a maguk fehérgalléros módján egy kicsit elfajulnak. De nincs itt semmi látni való igazából, mert nincsenek lemészárolt ló tetemek az elnökjelölt ágyába szórva, de még rothadó halat sem rejt a reggeli TIMES, csak egy kis burkolt zsarolás kúszik meg a háttérben, de nem is ez a lényeg. Szóltam, illetve szóltunk már arról, hogy ez a mostani helyzet mekkora egy nagy gyalázat mindenkire nézve, ám az alábbi idézet tudatában kicsit újrafogalmaznám a mondandómat.
Én stabilan kiállok a már leírt szavaim mellett – amíg meg nem érkezik a számlámra az a bizonyos mennyiségű pénz – , hogy a jelenlegi keretszámos intézkedések nem rosszak, sőt. A baj, hogy mindkét fél elfelejtett rendesen, emberekhez méltóan kommunikálni a másikkal, mert a kormány kapásból beleszart a választóképes diákok fülébe a 10480-as keretszámokkal, mire a díszes hallgatóság hátat fordított a kerekasztal beszélgetéseknek. Ezt így nem lehet. Na persze én kurva könnyen magyarázok a senkik földjéről, pöcsömön a laptoppal, három napos poshadt vizet szürcsölve, de hátha mégis számít az én véleményem.
Továbbra is adom az álnevem a véleményemhez, hogy bizony kell itthon dolgozni és mivel továbbra sem egy emberöltőről beszélgetünk, hanem 4-5 évről, igazán elhanyagolható ha cserébe kifizetik a tandíj tartozásunkat, amit amúgy jobb állás híján sanszos, hogy minimum 20, ha nem még annál is több évig tartana visszafizetni. Ezt a 4-5 évet továbbra sem egy huzamba kell “leülni”, nem rögtön a diploma után kell megkezdeni, hanem bármikor a diplomaszerzéstől számított 20 évben. Nem ez az évszázad üzlete, mert az lenne a legjobb, ha mindenki instant kapna lakást, kocsit meg örök életet, ízlés szerint asszonyt, gyereket, de ez még mindig a rögvalóság, ahol kolbászból van a kerítés, ahol kötelező a jóléti gyereknek az iPhone 5, mert hitelre venni bármit, már-már oly nagy presztízs, mint az s merci.
Egy szó, mint 10480, elég az hozzá, hogy a kormánynak a már mostani kommunikációval kellett volna kezdenie, mert hiába is szép, illetve kevésbé gusztustalanul kizsákmányolni akaró, szellemi mészárlást magában rejtő elképzelésekkel, hangzatos szövegekkel operál, most már baszhassa, már csak a rossz marad meg, az, hogy mennyire ki akartak baszni a hallgatókkal. Bár most a karácsonyi evőparádé után, a súlyos bejglikómában mindenki néma üzemmódban van, azért sejthetjük, hogy tartogat még szép dolgokat 2013 januárja. Diáklázadás restart, mert semmi sem elég jó.
