Enter

Egyetemistának lenni majd most lesz csak igazán SUCK

10,480 és csökken. Bezzeg hány éve még azon lázadoztak a ribizlik, hogy a másik köcsög párt nehogy bevezesse a tandíjat, most meg kérdés nélkül kapjuk a jót. De értem én, hogy mire megy ki a játék, hogy végül csak 19 f#sszopó maradjon az országba, mindenki találjon magának egy fasza kis megyét, aztán real time-ban nyomják a Honfoglalót.

Valahol azért jó oldala is van ennek a 10,480-as keretszámnak, mert így végre egy helyre lesznek terelve apuci mindenhova elérő kezei által előretolt hímes tojás seggű újgazdag ficsúrok, akiket bármikor lerohanhat majd a ’csak’ technikumot végzettekből verbuválódott flanelingesek serege. Vagy egy nagyon elfajult helyzetben lesz 10,480 olyan diák, aki végre tényleg érdekelt lesz abban, hogy ne szarja le telibe a professzorok előadását. Ennek fényében a vizsgaidőszak is csak 14 napos lenne, így egy tanévet, szünet nélkül maximum nyolc hónap alatt lel ehetne zavarni.

Megoldásnak tartanám, ha az egyetemeket puszta kézzel dózerolnánk le egy az egybe, hogy érezzük az eszme pusztulását, majd bohóciskolákat építtetnénk a helyükre, vagy termőfölddel hintenénk be, hogy legalább a magyar gazdaság fejlődjön valamilyen szinten. Ó az a messzi földön híres szürke marha, hol vagy te már, hogy kihúzz minket a szarból.

Vagy talán az ország négy sarkára meg a közepére kéne egy-egy nagyobb egyetemet lepuccantani és mindegyikben ugyanazokat a képzéseket elindítani – évenként cserélve persze, nehogy bármi is egyszerű legyen – költségvetés szempontjából mindenki ugyanannyit kapna, de nyílván a Dékáni milliós fizetésekre sem elegendő összegeken kívül az egyetemek úgy gazdálkodhatnának, úgy sanyargathatnák a hallgatók pénztárcáit, ahogy nekik tetszik. Így lenne, mondjuk egy nagyon burtsuj , meg egy ‘csak egy picit, éppen hogy csak  elitista’ suli, ahol a szemináriumok mellé villás reggeli járna, meg minden jó felelet után egy aranykanálon szervírozott késhegynyi kaviár. És persze meglenne a másik véglet is, de olyan szinten, hogy a gazdagék által megunt, levedlett ruhákat kellene hordaniuk kötelező jelleggel, és csak folyton kifogyó 50 Ft-os tollakkal írhatnának.

Mivel ilyen színes lenne a képzés, a diákok olyan vegyesen lennének, mint még soha, – egyik évben jogi, másik évben bölcsész, a harmadikban egy kis orvosi képzés indulna – akkor mindenki tudná mi az az összetartás, vagy szétkapnák egymást egy pillanat alatt. Ha utóbbi lenne esedékes, akkor azt meg közvetítené valamelyik kereskedelmi tévé, ezzel is lapátolva a profitot a fiktív felsőoktatási intézmény végtelenített trezorjába. Lenne egyetemek közti sportverseny, de nem úgy, mint most, hogy az se megy el aki a csapatban játszik, mindenkinek kötelező lenne. Így termelnénk ki a délceg magyar eminens diplomás értelmiségit. Íme hát a megoldás. You are Welcome Egyesült Magyar Egyetemisták (E.M.E.)!

 

 

Részletesen, igényesen itt és itt.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!