Enter

Filmekből merít (szar) ötletet a kormány

De már én is túlzással indítok, mert konkrétan csak egy filmet kívánok megnevezni, melynek egy párbeszéde kísértetiesen emlékeztet a mostani belpolitikai helyzetre. A  dialógus a kormányzó és kampánymenedzsere között zajlik, a választási dömping idején.

– Támogatjuk az oktatást, egyenlőséget teremtünk, szakmát adunk a fiataloknak és megakadályozzuk, hogy eladósodjanak a diákhitel révén. – Olvassa a kormányzó

– Mindez remek, de legyen kötelező és ne önkéntes. – Mondja a kampánymenedzser.

– Ez népszerű lesz. – Ironizál a kormányzó.

– Kötelező. Aki betölti a tizennyolcadik évét vagy leérettségizik, két évig szolgálja a hazáját, akár a seregben, a békehadtestnél, vagy ültessen fákat, kit izgat? Cserébe kifizetjük az egyetemi tandíját. … Az benne a szép, hogy aki betöltötte a tizennyolcat vagy nagykorúsított, mind benne van. Miért is ne? 

– És a többiek?

– Nem szavazhatnak. Túl fiatalok. Nagy kár. (tovább…)

Télirózsás forradalom – Sose lesz már semmi se jó

Sok hűhó semmiért. Akár így is kezdhetném mérhetetlenül pesszimista, demagógiában tocsogó megnyilatkozásomat, de nem teszem, mert én is csak az értelem és érzelem közti vékony jégen táncolok, hogy valahogy megértsem azzal a hülye fejemmel, hogy mi is folyik itt.

“Mi meghallottuk a diákok szavát.” Na jó, de hogy? Úgy, ahogy a diákok is meghallják a kecskeszakállas, kordbársony zakós mély értelmiségi professzorok kihagyhatatlan mondanivalóját a 300 fős előadókban: egyik fülükön be, a másikon meg ki. “Keretszámok? Azok nem lesznek.” Őőő. Mi van?

Most ugyan tényleg nincs a köztudatban sem a 10.000-es, sem a 40.000-es államilag finanszírozott keretlétszám, viszont van kőkemény 16 darab képzés, amit csókosék családjának kell pénzelnie. Mi ez, ha nem egy nagyszerű dolog kezdete? A vicc az egészben, hogy pont a gazdasági szakokon nem lesznek állami képzések. Magyarán az utánpótlás fc-t, ami a politikus anyuci és apuci dicsfényét tolná előre, a végtelenbe és tovább, azt valahogy a milliós fizuból kell majd kiköhögni. GYÁSZ. (tovább…)

Diáktüntetés 2012 – Ha ésszel nem megy, megy erővel…

A 2012-es év nem kevés olyan intézkedéssel szolgált a fiatalság számára, mire föl joggal érzik úgy, hogy egy személyes találkozó esetén bármikor gond nélkül lebólintanák a Tisztelt Miniszterelnök Urat, továbbá Hoffmann Rózsát is csak a legbarátságosabb körökben neveznék dögevő hárpiának. Rögtön az év elején sikerült belendülni a susnyásba azzal a határozattal, miszerint hallgatói szerződéssel kötik Magyarországhoz a (3 év múlva) friss diplomásokat. Aztán jött a tandíj, ami nem tandíj, meg a keretszám, ami ugyancsak nem az, aminek hangzik. Vegyük sorra, ki mit állít!

                             (tovább…)

Összeesküvés-elméletek 2012/50. hét

Bővebben a rovatról az első bejegyzésben.

# Fekete György műveinek “ihlető alapanyaga” azért a fa, mert ő maga is egy tuskó.

# Harrach Péter azért beszél olyan émelyítően lassan, mert nem tud gyorsabban gondolkodni/olvasni.

# Hoffmann Rózsa még mindig a ’80-as években vásárolt Tímea márkájú rúzsokat használ.

# Semjén Zsolt nem természetes úton lett ősz, hanem “eredeti, vörös hajszínét vallásos meggyőződésből addig mosta a legkülönbözőbb vegyszerekkel, amíg a jelenlegi végeredményt nem kaptuk. Semjén nem szereti a vörös embereket, úgy gondol rájuk, mint Isten kegyetlen tréfáira.

# Semjén Zsolt Isten kegyetlen tréfája.

# Ha a maják olyan hűde okosak voltak, hogy megjósolták a világvégét, akkor mégis hogy pusztultak ki, he?

# Orbán Viktor megmutatta, hogy lehet segget csinálni a szánkból.

Összeesküvés-elméletek 2012/49. hét

Összeesküvés-elméletek című rovatunkban az éppen aktuális hírek, események kapcsán felmerült lehetséges magyarázatokat közlünk, melyeket blogok kommentjei közé hányva, a munkahelyi dohányzóban, a tömegközlekedés eszközein, a gyógyszertárban sorba állva hallottunk embertársainktól. Az alábbi elméletek nem tükrözik az Entertainment Weakly szerzőinek álláspontját, azokat változtatás nélkül közöljük.

# A The Voice stylistja direkt előnytelen ruhákat ad a molettebb versenyzőkre.

# A KDNP csak elterelésből pereli az esztergomi Fidesz-frakciót, hogy így tartsák fenn a látszatot, hogy a KDNP létező, önálló, és nem árnyékpárt. Természetesen ezt is Fideszes parancsra teszik. (tovább…)

Jófej emberekből még sokat

Nyilván én se vagyok normális, hogy egy-egy filmben megpillantott mega Hhigh-tech cucc után hetekig sóvárgok, mire rájövök, hogy egy kiadósabb vacsorát sem engedhetek meg magamnak kétszer egy este a Kempinski szállóban, aztán jön a nagy zuhanás, meg az állcsúccsal tompított pofára esés. Viszont vannak olyan elvetemült adósságban úszó, vagy csőgazdag fanatikusok, akik megcsinálják maguknak a szórakozást. Egy fickó, Paul Nigh megépítette a saját fluxus-kondenzátorral ellátott időgépét a Vissza a jövőbe című film alapján. (tovább…)

Egyetemistának lenni majd most lesz csak igazán SUCK

10,480 és csökken. Bezzeg hány éve még azon lázadoztak a ribizlik, hogy a másik köcsög párt nehogy bevezesse a tandíjat, most meg kérdés nélkül kapjuk a jót. De értem én, hogy mire megy ki a játék, hogy végül csak 19 f#sszopó maradjon az országba, mindenki találjon magának egy fasza kis megyét, aztán real time-ban nyomják a Honfoglalót.

Valahol azért jó oldala is van ennek a 10,480-as keretszámnak, mert így végre egy helyre lesznek terelve apuci mindenhova elérő kezei által előretolt hímes tojás seggű újgazdag ficsúrok, akiket bármikor lerohanhat majd a ’csak’ technikumot végzettekből verbuválódott flanelingesek serege. Vagy egy nagyon elfajult helyzetben lesz 10,480 olyan diák, aki végre tényleg érdekelt lesz abban, hogy ne szarja le telibe a professzorok előadását. Ennek fényében a vizsgaidőszak is csak 14 napos lenne, így egy tanévet, szünet nélkül maximum nyolc hónap alatt lel ehetne zavarni. (tovább…)

Géza csinál politika

Ha már beleálltunk a célkeresztbe, akkor nem fogjuk vissza magunkat. Gondolok itt az Enter kettő darab szerkesztőjére a múltkori politikai felhangú cikkek miatt.. Ez alkalommal sajátos módon fogunk, de hogy legyen kire mutogatni, csak én, Chat Géza írok egy felszólalást,aminek se vége se hossza, értelme meg pláne, de a politikára ugranak a népek, és majd rám is lehet mondani, hogy ez a Chat Géza egy f#sz b#zmeg. Közöm nincs a politikához. Én szóltam előre. (tovább…)

A PlayBoy mágnásnak bekötik a fejét

Hugh Hefner, a vén pinabubus egyszer már majdnem elvette a jóval fiatalabb Crystal Harrist, csak a hölgy öt nappal a buli előtt lemondta az esküvői ceremóniát. Nem szép az ilyen. Nem hinném, hogy Hefe összetört volna lelkileg, de ez esetben nem bízza a véletlenre a dolgot. Ma reggel lepapíroztak mindent, kész a házassági szerződés, innen már nincs visszaút. Hogy ez most kinek is jó igazából, azt nem lehet tudni. Ha a lány ráfanyalodik egy ilyen összeaszott, csoszogni is alig tudó komornyik küllemű fickóra, akkor ott bizony súlyos ízlésficam esete állhat fenn, de a szerelem vakká, meg hülyévé is tesz egyben, szóval ezen az alapon minden megbocsátható. De, hogy Hefner minek akar nőül venni bárkit is, az csak egy kisebb rejtély, mert szinte biztos vagyok benne, hogy a jól bespájzolt milliónyi kis Hefner magokat akarja szétszórni a világba, vagyis Crystal Harris csúnyájába, hogy meglegyen a méltó trónörökös, hogy legyen kivel focizni a kertben.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!